15. feji :)) Újra otthon, bár vidámabbra terveztem...

„10 perc múlva leszállás!” üvöltötte a hangszóró, amire felkaptam riadtan a fejemet. Kicsit elszundítottam. Hosszú napom volt, hulla fáradt vagyok.

Kint a reptéren elindultam, de sajnos túl nehéznek bizonyult a bőröndöm, és egy kő is bezavart. Tehát elestem. Semmi különösebb baj nem történt, csak egy kis horzsolás a térdemen, most ez fájt a legkevésbé. Leültem a talajra, és egy zsebkendőt odakötöttem a hajgumimmal, hogy ne legyen túl véres a lábam. Kicsit sántítva indultam útnak hazafelé. A helyzet hangulatát szomorította a szakadó eső, csurom vizes ruhám, és vizes hajam… Előhozta az emlékeket, mikor Niallal kint ültünk az esőben. Már most hiányzik. Úgy érzem szeretem… De már nem tehetek semmit. Messze van. Kitudja mikor nézhetek újra a szemeibe, és mikor hallom a hangját… ében… képen akármikor láthatom, hallhatom, de az nem az igazi. Kicsit Harry is aggaszt, végül is a média mindennel túloz. Nem tehetek már semmit. Itt vagyok Párizsban, éppen hazafelé tartva, az éjszaka közepén, órákra Londontól.

*Old Memories*

Szóval, ezeken, a dolgokon gondolkoztam az út közben… /A fejemben lejátszódó kis filmszerű jelenetek alatt, a Little Things, Summer Love/

*Amikor először megpillantottam őt a koncerten*

http://data1.whicdn.com/images/32497011/harry-styles-oh-yes-gif-i9_large.gif

*Amikor először rám pillantott*

http://media.tumblr.com/tumblr_m7p49j8sjM1r547i8.gif

*A sok hülyéskedés*

http://data2.whicdn.com/images/40481642/tumblr_mc4c8jLu0N1rj28ilo1_500_large.gif

*Az a bizonyos kép*

http://25.media.tumblr.com/tumblr_m58ncdVt2P1rq4lc6o1_500.gif

*Amit akkor éreztem*

http://media.tumblr.com/tumblr_li8nuaVBOT1qfeoau.gif

*Mikor összetört szívvel kirohantam az esőben*

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhY9nGS3DhMkfmlRRm4EN3XyZTMcb8dvOpai5MkTqjHksjdEG1P4GUuGEGz4xJbvWm808KQ5n7JRgJmDjvYFy1QGjw-u3ybogKtC1VPL8LakZr9kPLfXrQ1qQFqEHPQh5_mbSulS10LAew/s1600/sadness_09.gif

*Niall nyugtató ölelése*

http://31.media.tumblr.com/tumblr_m5zdgoV6Zd1rzopnoo1_500.gif

*Niall gyönyörű kék szemei*

http://static.tumblr.com/x7lo3on/8FGlvp2jl/niall-eyes-sb.gif

Niall. Niall. Niall.... És Niall... Áh... Inkább nem kínozom magam tovább, épp elég, hogy olyan távol van. Inkább megpróbálom elfelejteni. Többet úgysem látom.

Akaratlanul is kicsordult egy- egy könnycsepp az arcomon, és tovább sétáltam. Beértem a városba, kint a rendőrség, és az egyik kirakat romokban állt, törött üveg... Éppen egy fekete ruhás személyt vezettek ki az ajtón. Le néztem a talajra, felvettem az előttem lévő üvegszilánkot, zsebre tettem. Kicsinkót véres lett tőle a kezem, mert megvágta, de nem baj, a szakadó eső lemosta úgyis. Folytattam az utamat, lassan odaértem a házunkhoz, fél 3 van. Nagyot sóhajtva kinyitottam az ajtót a kulcsommal, belopakodtam, majd lábujjhegyen elindultam fel a lépcsőre, mikor kattant a hátam mögött a villany, hirtelen világosság lett.

- Kislányom, te mit csinálsz ilyenkor itt? Nem Londonban vagy? – nézett rám „anya” kómás fejjel.

- Összetörtek, elhagytak, életem legrosszabb kirándulása volt, kellett nekem beleszeretni egy popsztárba…- mondtam könnyes szemekkel, a bőröndömet ledobva felmentem a szobába, ledőltem az ágyra, a zsebemben lévő szilánk kissé szúrta az oldalamat, így nem csak belülről fájt az életem…

Reggel kaptam csak magamhoz, és a tükörhöz lépve vizsgáltam a sírástól bedagadt szemeimet. Összeszedni magam nem volt kedvem, ezért így mentem le. Szokatlan kép fogadott, bár ugyanaz a konyha, ugyan az a ház, minden ugyanaz, de valahogy valami hiányzik, beugrott minden.

- Jó reggelt! – köszöntem a konyhában anyának, mivel CSAK ő volt ott. Nem hagytam abba a reménykedést, vártam, hogy jön majd apa is.

- Szia, mit kérsz enni? – kérdezte szomorú arccal.

- Nincs étvágyam. – válaszoltam közömbösen, felültem a konyhapultra, és néztem ki a fejemből, mint egy félholt zombi. Nagyjából így nézhettem ki… Nem túl felpezsdítő, de ez van. Megvártam, amíg anya megette a kaját.

- Kelly, muszáj enned valamit!

- Attól, még, hogy ezt mondod étvágyam nem lesz…- morogtam unottan.

- Ne csodálkozz, ha egyszer majd elfogysz. – mondta a szemembe.

- Hol van apa? – tereltem a témát, és úgy látszik telibe trafáltam. Anya döbbenten bámult maga elé, a szemei sarkában könnyek bukkantak fel a szeme sarkában.

- Anya jól vagy? Mi van apával?- csodálkoztam.

- Emlékszel, amikor elmentél Londonba?- rekedtes, halk hang. Jaj ne!

- Igen, apa majdnem elsírta magát…

- Mert már akkor tudta, hogy nem éli, meg, azt a napot, amikor hazajössz…

- MICSODA? – kérdeztem gombóccal a torkomban.

- Nagyon beteg volt már.

- És ezt nekem miért nem mondta? Alig búcsúztam el tőle. – emeltem meg a hangomat.

- Most már nem is lesz alkalmad. – mondta lehajtott fejjel, a szemét elhagyta egy könnycsepp.

- De te sem mondtad, ráadásul azt is Londonban kellett megtudnom, hogy majdnem meghaltam kiskoromban, Cece a testvérem… és… ne soroljam még.

- Mi van Cecevel?

- Ne tereld a szót anya, már ha nevezhetlek az ANYÁMNAK. – mondtam kihangsúlyozva az „anya” szavakat. – Eltitkoltatok egy olyan dolgot, amit jogom lett volna tudni, erre, mikor a minden bajom van… közlöd, hogy meghalt „apa”.

- Kicsim! Ne kiabálj… Nem én tehetek róla, hogy molst tudtad meg.

- Először is… Nem vagyok a kicsid, csak a mostohalányod. Másodszor… Igen is te ugyanúgy tehetsz róla, mint Ed. Te is ugyan úgy elmondhattad volna, de nem tetted. Szóval nincs miről beszélnünk.

Felrohantam sirva a szobába. Megakadt a szemem, az üvegszilánkomon, amit tegnap szereztem, gondolkozás nélkül vagdosni kezdtem a karomat mélyen, sírva húztam végig rajta, majd eldobtam. A párnám, takaróm tiszta véres lett, de nem igazán érdekelt. Már élni sincsen kedvem.

14. fejezet :) "Impossible love"

Nagy nehezen, de végül is rászedtem a fiúkat, hogy összesöpörhessem a szétdobált popcornt. Mondhatni nem volt egyszerű, de ők jót szórakoztak a szenvedésemen.

- Hogy a francba tud a vaj ráolvadni a szőnyegre, mikor nincs is meleg?- kapargattam a vajat a szőnyegről, de valahogy nem tudtam leszedni, Niall szórakozottan bámult- Még ennyi kukorica van? Már vagy fél órája söprök, ez nem lehet… egyre több van. – szenvedtem tovább, odasétáltam a kanapéhoz. – Ez egy zokni? És egy banánhéj? – döbbentem le, kérdőn Niallra néztem, aki csak az ajtófélfának támaszkodva nézett rám, már-már elmosolyodva. Visszafordultam, undorodva a kezembe vettem a banánhéjat.

- Ugyan, hagyd már a takarítást, a kukorica majd elfogy, mondom neked, a vaj folt kikopik… a zokni meg hát… majd lesz azzal is valami.- ölelt át hátulról amitől összerezzentem, visszadobtam a zoknit.

- N- Niall… ezt nem hiszem jó ötletnek.

- Mit, a takarítást, vagy azt hogy átöleltelek? – nézett a szemembe mélyen, huncut mosollyal, de mégis komolyan.

- Kérlek ne, csináld ezt velem!... – mondtam erőtlenül, elkaptam a tekintetemet, a lábfejemet bámultam.

- Nem értem mi rosszat tettem… Kelly… őszintén… mi a baj? Olyan nyomott vagy, és úgy érzem, néha kerülsz.

- Semmi. Nincs semmi baj… Csak… áh ezt nem mondhatom el…- mondtam még mindig a lábamat bámulva, nem mertem a szemébe nézni, nehogy előjöjjön az a bizonyos „érzés”.

- Akkor miért nem nézel a szemembe? – hallottam a hangot, de nem tudtam rá válaszolni.

Pár perc hallgatás után, Niall meleg kezét éreztem a vállamon.

- Remélem, majd egyszer elmondod miért haragszol rám, vagy mi a bajod van velem. –mondta újra, kissé szomorúságot éreztetve a hangjában, és felnéztem… amit nem kellett volna. Újra a kék szemek. A homlokába leérő szőke tincsek. Az, az arc… Újra a pillangók. „NEM! Kelly! Nem szerethetsz bele Niallba, Harry a barátod!” Ismételgette magamban egy bizonyos hang.

- Niall… én…- motyogtam. – Kérlek hagyj! Nem tudom mit csinálok! Bizonytalan vagyok, kérlek, ne nehezítsd meg a helyzetemet, így sem könnyű az életem… - kiabáltam, kirohantam a szakadó esőbe, leültem a fűbe. „Miért pont én? Miért pont velem? Más rajongó megőrülne, ha itt lehetne a fiúkkal. És én… igaz… belűlről régen, én is az a sikítozó tini lány voltam. RÉGEN. És most… Mi vagyok? Ez a nagy kérdés. Talán a tini lány megmaradt belőlem, ha lehet annak nevezni a bizonytalan, lehetetlen énemet. Régen olyan eltervezettnek találtam ezt az egészet, megvolt egy álmom… Teljesítettem. Eddig stimmelt, de… valahogy az-az „álom” nem úgy vált valóra, ahogy én azt gondoltam egykor. Ez sokkal nehezebb… Egy nagy kérdés… Vajon Harry vagy Niall? Vagy talán egyikőjük sem… „gondolkodtam.

- Kelly… tudom, hogy nem szeretsz, most… de kérlek, gyere be! Nem akarom, hogy megfázz!- szakította meg a gondolatmenetemet egy aranyos hang a hátam mögül, amit akármikor megismernék…

- Nem fázok. – néztem kissé könnyes szemmel Niallra, aki immár fölöttem állt, komoly arccal nézett le rám… de egyáltalán nem volt vidám.

- Esik az eső, vizes a fű, hiába nem fázol… - terített rám egy pulcsit.

- Ez a tiéd? – kérdeztem. Jól esett egy kis aggódást érezni.

- Aham. Igen – válaszolt. - sírtál?

- Nem… csak gondolkoztam…

- Igen, persze. Azért könnyes a szemed. – ült mellém a fűbe, a hátam mögött megtámasztotta magát, és így érintette kicsit a derekamat. Talán mondanom sem kell, hogy egyből kirázott a hideg.

- Jó, talán egy kicsit… de tényleg csak gondolkoztam.

- Szeretnéd elmondani mi baj van? – fordította felém a fejét, érdeklődve nézett rám.

- Te nem fogsz fázni? – „válaszoltam” egy teljesen más kérdéssel.

- Látom, igazán szereted elterelni a szót. – kezdte piszkálni a füvet mellettem. – Én szivesen meghallgatlak. Bánt, hogy nem tudom szituációt. És ezt nem önzésből mondom… Nézd Kelly… én nagyon kedvellek téged… sőt! Akkor most legyek őszinte. Annál sokkal több. Kikészít, hogy kerülsz. Kikészít, hogy nem tudok felőled szinte semmit. Kikészít, hogy alig szólsz hozzám… Kikészít, hogy szere…

- Ki ne mond, légyszi! – szakítottam félbe.

- Oké, ezek szerint tudod… Akkor most már elhiszed? Nem bírom… Ugye meg bízol bennem?

- Lehet ezt nem kéne megmondanom, de valahogy talán jobban, mint Harryben. – hajtottam a térdemre a fejemet. Nem láttam semmit, csak mocorgást éreztem magam mellett, nem néztem fel. Talán elment Niall… Mit is képzeltem? Majd pont őneki önthetem ki szívem bánatát.

Leszorítottam a szememet küszködve a könnyeimmel, mire egy kart éreztem a hátamon.

- Akkor… értem… Úgy érzed, nem találod a helyed a világban?

- Ahogy mondod.

- Néha én is így érzem. – vágta rá ő.

- De hát… A világ, mondhatni leghíresebb bandájában vagy, tökéletes az életed.

- Kívülről talán annak tűnik… Valóra vált az álmom, de nem úgy, ahogy én azt vártam. Nem olyan könnyű sztárnak lenni, mint ahogy azt gondolod…

- Értem… A paparazzik miatt?

- Meg amiatt, hogy abszolút nem lehet semmi magánéleted. Akárhová mész, mindenhol fényképeznek, lerohannak. Napokig a négy fal között, ott vagy a világ legszebb helyein, de mégsem nézhetsz körül.

- Megértelek. Ennek én sem örülnék.

- Oké, most már elég belőlem, halljunk egy kicsit rólad is… Szóval… Mi a baj?

- Muszáj most elmondanom? – néztem fel rá nagy szemekkel.

- Én örülnék neki, viszont nem erőltetlek rá. Bízok benne, hogy valamikor elmondod.

- Rendben, köszönöm Niall! – öleltem meg.

- Ezt miért kaptam? Azt hittem nem szeretsz. –nevetett.

- Nem is szeretlek… vagy talán… mindegy… nem mondok semmit, döntsd el te! – kacsintottam, és ő még szorosabban megölelt.

- Akkor most kihasználom az alkalmat, és akkora nagy Horan HUG-ot kapsz, hogy egész életedben emlékezni fogsz rá! – nevetett aranyosan, olyan szorosan megölelt, hogy mozdulni sem tudtam.

- Niall! Niall! Nem azért, mintha nem esne jól az ölelésed… de azért nem szeretnék megfulladni. – mosolyogtam rá.

- Jaj. Bocsi!- nevetett zavartan, majd hunyorogva rám nézett. – Azért nem kell zavarba jönni… Vagy ennyire zavarba ejtő lennék? – vonta fel a fél szemöldökét a nevetést visszatartva.

- Mi? Nem… - tagadtam. – Nem hoztál zavarba, csak meleg van…

- Persze… meleg van. –nevetett. – Na, gyere, mert megfázol. – nyújtotta a kezét, és én mosolyogva hagytam, hogy felsegítsen.

*Harry szobájában*

- Hát te? Nem tudtam hová tűntél…

- Nyilván a szobában voltam… - mondta az ágyon ülve, és a telefonját bámulva.

- Mit működsz?  - kérdeztem rámászva az ágyra.

- Semmit… - rakta le az éjjeli szekrényre a telefont, ami állandóan pistyogott. – és te hol voltál?

- Hát, ha te is így, akkor én is… Sehol… nem csináltam semmit.

- Na most haragszol? Tényleg  nem csináltam semmit… - ölelt át. – Na, mi volt lent?

- Mi lett volna? – vontam meg a vállamat. – Niallal beszéltem. Mert te otthagytál.

- Nem hagytalak ott csak…

- Csak, akkor?- kérdeztem ölbe tett kézzel.

- Feljöttem, téged vártalak.

- Igen… persze… Engem megvárhattál volna lent is… Sőt… Jobban örültem volna. – játszottam a durcás „kislányt”.

- Oké, rosszul csináltam. Máskor nem jövök fel, ha téged ez bánt.

- Akkor ezt megbeszéltük. – enyhült meg az durcás arckifejezésem.

- Akkor mit szeretnél?

- Fogalmam sincsen, van ötleted?

- Hány óra van?

- 10 múlt… - mondtam előszedve a telefonomat a zsebemből.

- Akkor nézzünk tévét. – ötletelt, majd felkapcsolta a TVt.

A TVben pont a sztárhírek mentek, Harry át akarta kapcsolni, de én kikaptam az irányítót a kezéből.

- Én kíváncsi vagyok rá.

- De… Ez nem jó… Légy szíves hadd kapcsoljam át. – könyörgött.

- Nem… - ráztam a fejemet, ráülve a távirányítóra.

- Megcsikizlek.

- Úgysem fogsz! – bámultam a TVt, amikor előjött egy kép., én pedig feljebbhangosítottam.

„A One Directionös Harry Stylest elkapta a sajtó egy bárban flörtölni, egy teljesen ismeretlen lánnyal, arcot nem látni, csak Harryét… Vajon lesz több is köztük? Kiderül ki is az az „ismeretlen”?”

Kérdőn néztem Harryre, megállt az ütő bennem, alig bírtam megszólalni, a sírás kerülgetett.

- Hagy… magyarázzam meg… - suttogta lehajtott fejjel.

- Ezen nincs mit magyarázni. – rohantam ki a szobából, le a konyhába, ahol Niall éppen evett.

- Mi történt? – kapta fel a fejét. Leültem a lépcsőre, tenyerembe borítottam a fejemet, csak sírtam.

- Kelly… Figyelj… Mi történt?- hallottam a hangját mellőlem.

- Nialll… megtennéd, hogy kivinnél a reptérre?

- Nem mehetsz el! – csuklott el a hangja.

- Harry megcsalt… - tört ki belőlem még erősebben a sírás.

- De… Én nem szeretném, hogy elmenj!!! – nézett rám szomorúan.

- Nincs más választásom… Ha szeretsz, kérlek, segíts… Csak vigyél ki…

Szótlanul bólintott, segített kihozni a bőröndömet, és beültünk az autóba. Az eső még mindig esett. Pont a hangulatomhoz passzolt ez az időjárás…

Szerencsére találtam egy olyan járatot, ami fél óra múlva indult, addig Niallal beszélgettem, majd elbúcsúztunk. Láttam rajta, hogy könnyes a szeme, és nem akarja, hogy elmenjek. De nem tudtam mit tenni. Többet nem tudok Harry szeme előtt megállni. Megöleltem Niallt… talán utoljára. Hiányozni fog.

Felszálltam a gépemre, elindultunk hazafelé. Ennyi volt a nagy londoni kirándulásom… Elvesztettem Harryt, Cecet, kiderült, hogy a szüleim adoptáltak, mindez kevesebb, mint 1 hónap alatt történt… Nekem ez túl sok. Teljesítettem az álmomat, de valahogy ez nem úgy sült el, ahogy azt akartam. Bár el sem jöttem volna…

Könnyes szemmel néztem le, utoljára a távoli Londonra… esőcseppek hullottak a repülő ablakára, szépen lassan folytak lefelé, ugyanúgy távozva, megfutamodva, mint most ÉN.

13. fejezet:)) *Together :$*

Újra itt vagyok, újra egy új rész :) Jó olvasást! xx
...............................................................

*Niall szemszöge*

Alig tudtunk odébbállni a rajongóktól. Szeretem őket, de most sietni kellett haza. Képcsinálás, aláírás adás után végre elengedtek minket, leszállhattunk a repülőről. Kint már ott állt Zayn, Kelly.

- Heló! –köszöntem oda Kellynek, üdvözlőképpen megöleltem őt. Annyira más volt, ennyire még soha sem adott a külsejére, de a sok smink nélkül is gyönyörű.

- Niall, Harry ugye itt van? – kérdezte aggódva, könnycseppel a szemében.

- Micsoda? Miért ne lenne itt? – lepődtem meg. – Zayn! Ugye nem ijesztetted be szegényt. – kérdeztem a rosszfiúsan mosolygó sráctól.

- Ha most nem lenne rajtam magas sarkú, akkor ugye tudod, hogy kapnál? – nézett rá Kelly szigorúan, de mégis nevetve.

- Hmm. Kistigris beindult.

- Na várjál még hazaérünk, lesz aztán nemulass! – tette csípőre a kezét. – De most nem mert lekenődik a sminkem, vagy letörik körmöm. – tette hozzá még nyávogva, olyan pláza cicásan.

* Kelly szemszöge*

Nagyon mókás volt Zaynnel veszekedni, csak valami megzavart… Hirtelen érintésre lettem figyelmes a derekam környékén. Megfordultam…

- Harry!!! – kiáltottam fel boldogan, és a nyakába borultam. – Úgy hiányoztál! Zayn meg bebeszélte, hogy… áááh … nem is hozom elő… úgy örülök, hogy itt vagy. – mondtam és éreztem, hogy könnyezik a szemem.

- Te is hiányoztál nekem, cica. – adott puszit az arcomra. – de kérlek ne sírj! Most már itt vagyok! – nyugtatott Harry, gyengéden megcsókolt.

Bevártuk a többieket, és aztán elindultunk… pechemre gyalog. :c Szóval botroghattam tovább a cipőmben.

- Kelly, rossz nézni, ahogy mész… - kezdte Harry. – Ha akarod, hogy vigyelek akkor szólj!

- Ugyan már… Olyan mókás nézni. – piszkált tovább Zayn. Úgy látszik nem volt elég még az előbbi. De… nem volt kedvem visszaszólni.

- Köszönöm Harry, de elbírok menni, meg kell szoknom a magas sarkút.

- Nem kell! Tökéletes vagy így is. Komolyan elviszlek a hátamon.

- Harry, lovacskásat nem az utcán kell játszani, arra ott van a…- folytatta Zayn, de Harry megszakította.

- Maradj csak Perrie-kédnél, minket meg békén lehet hagyni! – kacsintottam rá.

- Perrie? Ki az a Perrie? Mi van Cecevel?

- Perrie… Ő Zayn újdonsült barátnője.

- De… de… Mi történt Cecevel?

- Cece eltűnt, egyik reggelre már nem volt ott mellettem… Hiába kerestem… Semmi nyoma.

- Micsoda?- szédültem meg, meg kellett állnom egy percre. .- Nem tűnhetett el!

- Nyugi! Biztosan meglesz!- ölelte át a derekamat.

- De… de ő a… testvérem. – nyögtem ki, mindenki rám nézett.

- Kelly, nyugodj meg, jól vagy? – nézett rám Harry. – Nem lehet a testvéred. Nem is hasonlítotok.

- Hülye! Attól még lehetnének testvérek! Nem, muszáj hasonlítaniuk? – reagált Niall, védve engem.

- Akkor is akkor kell közösnek bennük lenni, olyan ami a egyforma… Mivel amikor a gének egyesülnek, akkor…

- Elég, Harry! Nem kérünk felvilágosítást a dolgokról. – szólt közbe Louis is, aki eddig hallgatag volt.

- Ne veszekedjetek! Cece tényleg a testvérem!!! Megálmodtam… Caroline mondta nekem, vele barátkoztam össze.

- Te jóságos ég! Mi történt veled? – csodálkozott Harry, és megfogta a fejemet, nem lázasodtam e be. – Ne beszélj hülyeségeket. Amit megálmodsz aznem 100as, hogy igaz is!!!

- De Caroline valós. Vele voltam, amikor ti Amerikában turnéztatok. Mutatok is nektek képet. Hosszú szőke haja van, és tiszta fehér ruhája.- kerestem elő a telefonomat, bizonyitani akartam, igazam van. Belementem a galériába. „legutolsó fényképezés” és itt… ez nem lehet.

- De… de… de esküszöm! Itt volt a kép. Vele voltam, a pláza előtt lefényképezkedve. – néztem szomorúan a képernyőre. – Pillanat várjatok! Megvan. Ez volt az a kép… de ezen még tegnap ketten voltunk… most meg… nem lehet! – idegesen ütögetni kezdtem szerencsétlen display-t.

- Kelly… Kelly… nyugi! Kérlek! Nincsen semmi gond! Csak képzelődtél!- próbáltak vigasztalni a többiek, de nem bírtam tovább. – Elmegyünk orvoshoz?

- Nem! Nem bolondultam meg! Igen is igazat beszélek, Cece az ikrem, és a szüleim nem az igaziak… Örökbe fogadtak. Múltkor álmomba ilyen nagy fehér ködös terembe kötöttem ki… ott jött értem Caroline, és végigvezetett az életemen. Anyu apu meghaltak, és a mostaniak adoptáltak… - próbáltam reálisan beállítani a dolgokat, de őszintén így másodszorra magamnak is kissé nevetségesen hangzott.

- Ezt sajnos nem lehet elhinni, mivel lehetetlen, amit mondasz. – mondta komolyan Liam.

- Van valami Liam mondatában. Valahogy ezt én sem tudom elhinni. Pedig szeretlek! – mondta Harry, én nem bírtam tovább tartani magamat

- Nem bolondultam meg! – csúsztam össze hirtelen, és zokogni kezdtem, rettenetesen reszketett a kezem, abszolút nem tudatosítottam a dolgokat.

*Harry szemszöge*

Láttam rajta, hogy nincsen vele minden rendben.

- Kelly… Jól vagy? – kérdeztem riadtan, de nem válaszolt, csak sírt.

Niall odajött hozzánk, ketten felemeltük őt, úgy próbáltuk hazavinni.

- Mi lehet vele? – nézett rám, aggódással a szemébe.

- Fogalmam sincsen. Teljesen magába zuhant, nem reagál semmire.

- Ez már a második ilyen kiesése, nem lesz ez így jó! Remélem nem lesz baja! – mondta Niall.

- Ezt inkább ne is emlegesd! Bele sem merek gondolni. – döntöttem a homlokának a fejemet.

*4 órával később*

- Nézd mozog! – kiáltott Niall, majd én is felkaptam a fejemet.

- Kelly hallasz? – emeltem meg a tarkójánál, és vártam a válaszát.

- Mi-mi történt? – kérdezte erőtlenül.

- Újra a tudatalattidba kerültél, nem reagáltál, nem hallottál semmit. Nem lesz ez így jó! Menjünk el orvoshoz mielőtt még nem késő!

- Nem, csak orvost ne! Teljesen jól vagyok! – próbált fölállni, de megszédült, és ha nem kaptam volna el, akkor elesik.

- Dehogy vagy jól! Nem szeretnék neked rosszat, de még egy ilyen és én magam viszlek el kivizsgálásra! Ez így nem mehet tovább.

- Esküszöm semmi bajom, csak… csak… éhes vagyok, és attól szédülök.

- Nem Kelly! Ez nem éhség, Attól nem veszted el az eszméletedet egy rossz hírtől.

- Mi történt? – nézett rám hatalmas kétségbeesett szemekkel. – Én nem emlékszek semmire.

- Cece eltűnt. – jelentettem ki röviden, de szavaim sokat mondtak. – kérlek ne sírj majd megtaláljuk. –öleltem át fél karral, mert láttam teljesen lesokkolta a hír.

*Kelly szemszöge*

Mostanában tényleg elég furcsán érzem magam, sokszor szédülök, de nem mehetek el orvoshoz! Nem szeretek oda járni! Utálok! Harry nem tudhatja meg mi folyok velem. Mostanában sokszor leszek rosszul, szédülök, vagy fáj a fejem, esetleg szúr a mellkasom.

- Biztos meglesz, nem lesz vele semmi baj? – kérdeztem könnyes szemmel.

- Nyugi. Bízz bennem. – szorított magához még erősebben Harry.

Ezzel zártuk le a Cece témát, és igyekeztük azt mutatni, hogy boldogok vagyunk.

- Nézzünk filmeeeet! –kiáltotta Lou.

- Jó de milyet? Mondjatok már ötleteket is. – vágódott le Liam a TV elé.

- Úúúú romantikus. – csillant fel a szemem.

- Anyád. – reagált Zayn egyből.

- Nincs itt. – öltöttem ki féloldalt a nyelvemet.

- Nemááár! 5 fiú és egy lány romantikus filmet néz?

- Miért is ne? Párban vagyunk? – röhögött Lou.

- HAHAHA! - mondta gúnyosan Zayn. – NO! Álmodban!

- Csitt! Veszekedés helyett inkább mondhatnátok egy normális filmet! – kapcsolta fel Liam a TVt, össze-vissza keresgélt a csatornák között, majd rákapcsolta egy filmre, én a térdemre könyököltem, átültem Liam mellé nézni akár mi is volt az, majd jött Harry is.

- Ez a pókember? – nézett fel Lou a TVre.

- Jah. –adta a rövid választ Liam.

- Akkor ebben az esetben… Superman is here! –kiáltott fel, beleült az ölembe (???).

- Lou te mit csinálsz? –kérdeztem értetlenül, visszatartva a nevetést.

- TVt nézek, de psszt! –mondta hátra sem nézve rám.

- És azt az ölembe kell?

- Nem, de mér’ ne nézném ott?- nézett rám nagy szemekkel.

- Idióta!- nevettem.

- Le a kezeddel a csajomról! –parancsolt rá Harry.

- Nincs rajta a kezem. – emelte fel a karját Lou, miközben szemtelenül mosolyogott.

- Akkor meg le a seggeddel a csajomról!- mondta Harry újra, de már nevetve.

- És ha nem? –öltötte ki  a nyelvét. Niall törte meg a veszekedést.

- Hej emberek! Hoztam popcornt!- kiáltott Niall, hozva 3 tálat.

- Niall! Vigyázz! Ez nem lesz jó, el fogod…- mondtam, de még be sem fejeztem a mondatot, már Niall a padlón feküdt körülötte egy rakat kukoricával, mindenkiből kitört a röhögés.

- Haha! Tudtam, hogy előbb utóbb leejted! – gúnyolódott Lou, és felkelt az ölemből végre, több sem kellett Harrynek, egyből felkapott, és az ölébe húzott.

- Na! Te az enyém vagy ezt ne felejtsd el! – mondta és belenézett a szemembe.

- Mit tegyünk a kukoricával?- kérdezte a fejét vakarva Liam.

- Attól hogy a földön van még kaja. Együk meg! – ült törökülésbe Niall, és enni kezdte a kukoricát, majd lassan a többiek is csatlakoztak hozzá.

- Most komolyan? – nézett le ránk Liam.

- Ha nem lenne komoly, nem látnád- dobta meg őt röhögve Lou egy marék kukoricával.

Liam szó nélkül megvonta a vállát, lehajult, és megpróbálta Lout visszadobni, de engem talált el.

Talán nem is nehéz kitalálni, hogy ebből mi keletkezett…

- KUKORICACSATAAAAAAAAAA! – üvöltötte Louis, ezzel megkezdődött a nagy „harc”. Előfordul, hogy néha az ember elfelejti hány éves is igazából… de nem is érdekel, azt kell tenni, amihez kedved van… Most mi így cselekedtünk, fantasztikus szórakozás volt… csak hát… a következményekkel nem számoltunk.

- Na ez mind szép és jó volt! Csak… - néztem körbe a pattogatott kukoricában úszó szobában.–  Ezt hogy fogjuk feltakarítani?

- Majd idővel csak elfogy! – ütögette meg a vállamat Niall.

- De… az nem úgy működik!- nevettem rá…

12. rész :)) Végre boldogság... vagy mégsem?!

Rettenetesen szégyenlem magam a késésért. 2 hónapja kellett volna kiraknom a részt, csak sűrűbbre sikerült a nyaram, mint azt gondoltam /angol tábor, angol- horvát tábor, mamáék.../, nem sikerült a végére érnem. Szóval így Niall születésnapjára sikerült meghoznom az extra hosszú fejit. :) Remélem még akad egy- két olvasóm. Kérlek jelezzetek, komizzatok, pipáljatok :')
U.I.: Boldog szülinapot a mi "kis" Irish manónknak ♥ :3
.........................................................................................................................................................................

Álltam, szörnyen szégyelltem magam. Nem tudtam mit mondani, senkit sem akartam megbántani, úgy érzem Niall fontos számomra… de Harry is. Most döntenem kéne? Nem tudok!  Ez túl nehéz. Őszintén nem tudom mit érzek. De talán mégis a szívem Niall-hez húz. NEM! Ezt nem tehetem, Harry a barátom. Megőrülök… valamit lépnem kell… tehát léptem.

- Niall… Én… Sajnálom.- hajtottam le a fejemet. – Harry, ez nem volt semmi köztünk, egy baráti ölelés nem a világ… Kérlek! Ne haragudj, nem akarlak megbántani. – tört ki belőlem a sírás, leültem a kanapéra.

- Lehet, hogy neked nem a világ, de nekem igen. Te mit szólnál, ha másik lányt ölelgetnék előtted.

- Az Istenért Harry, nehogy már ez miatt vesszünk össze! Amúgy is… Minden turné alatt más lányokat ölelgetsz. Nem szólhatnál semmit.

- De akkor még nem ismertelek téged!- mondta lezárva az ügyet, elfordult, kiment a szobából.

- Ez az én formám! Elveszítek mindenkit, aki fontos számomra.

- Én még itt vagyok! – simogatta meg a vállamat Niall, leült. – Ha ez segítene, megölelhetsz megint.

- Nem… Épp elég volt az ölelésekből. Nem igaz! Minek kellett kérned, hogy öleljelek meg? Minek kellett szóba állnom veled? Mit csináltam? Mindent elrontok? Minek kellett lejönnöm? Maradhattam volna Harry szobájába.

- Ne rágódj a múlton, élj a jelenben.

- Könnyű ezt neked mondani… Bárkit megkaphatsz a világon… Mert aranyos vagy, kedves, és próbálsz segíteni… - sírtam megállás nélkül.

- Igazán így gondolod?- húzott, jött egyre közelebb hozzám, én nem bírtam ki.

- Nem! Elég legyen! Nem vagy a pasim!- kiabáltam, kirohantam a szakadó esőbe.

*Niall szemszöge*

Valamiben igaza van. Mér nyomultam? Túlságosan hirtelen akartam közeledni… Lehet, hogy mindenkit megkaphatok… de nekem nem kell mindenki! Ő kell. Ezt eldöntöttem, belebetegszek, ha nem kaphatom meg. Harry… meg majd megint kikezd Taylorral… És készen van. Ő megoldja! Én nem tudom, akihez ilyen szinten vonzódok nem tudom elhagyni, elveszíteni... Túlságosan szeretem. Helyre kéne hoznom mindent, inkább legyen a közelemben, mint, hogy haragudjon rám. Nem élném túl ezt a csapást! Felrohantam Harry szobájához, elkezdtem zörögni az ajtón.

- Harry, kérlek, nyisd ki!- szóltam először halkan, utána hangosabban. Majd sóhajtottam egyet. – Nézd! Ő nem tehet semmiről, csak én kértem, hogy kaphatok –e egyetlen egy ölelést. Tudod, hogy szeret téged. Ne hagyd őt útjára menni, ilyen lányt nem találsz még egyet. Gondold át mit csinálsz…

Nem jött ki semmi hang, de tudtam, hogy bent van. Szóval hallotta is biztosan. Én többet nem tehettem, tehát bevonultam a szobámba, ez volt a legészszerűbb, amit csinálhattam.

*Harry szemszöge*

Elgondolkodtam Niall szavain. Nem szabadna olyan hamar felkapnom a vizet a dolgokon. Egy kapcsolatban elnézőnek is kell lenni. Egy baráti ölelés. Semmi több. Ezt elhiszem neki. Bíznunk kell a másikban, elvégre én is öleltem már meg más lányt, mégis… Lementem a lépcsőn szépen lassan, kinyitottam a hűtőt, kicsit éhes voltam már. Elfogyasztottam egy joghurtot, ekkor vettem észre, hogy nyílik az ajtó. Kelly lépett be rajta csurom vizes hajjal, ázott ruhákban. Én csak álltam, vártam, mert látszott rajta, hogy valamit mondana. Úgy odamentem volna hozzá, de várnom kellett.

- Harry én úgy sajnálom! – fakadt ki belőle a sírás.

- Semmi baj! – léptem oda hozzá, átöleltem jó erősen, hogy érezze, ott vagyok mellette. Hagytam, hogy a fejét belefúrja a vállamba. Megnyugtató hatással volt rám, halk szuszogása.

- Nem haragszok rád. Csak hirtelen kiborultam. Te is ezt tetted volna a helyemben 1 hétig nem látlak majd, és erre megölelted Niallt. Elkapott a féltékenység, csak magamnak akartalak. Ezért szeretnék én is bocsánatot kérni én is tőled. Nem akartam hidd el.

- Harry… Nem kell magyarázkodnod, én is rosszul léptem… nem kellett volna így cselekednem. Niall kérte, én megtettem, amit nem szabadott volna.

- Akkor béke?

- Béke.

Hála Istennek ezt is letudtuk, nem kell úgy elmennem a turnéra, hogy összevesztem vele.

- Nem vagy éhes?- kérdeztem.

- Hát… talán kicsit. Szépen elmaradt a vacsora. Meglepjük a többieket valamivel?

- Ha van kedved.

- Van! Mit készítsünk? Rántotta jó lesz nem? Én megsütöm, te feltöröd a tojásokat.

- Ahogyan óhajtod főnökasszony. – nevettem rá, enyhe puszit hintettem a homlokára.

- Kérlek, ne hívj főnökasszonynak!!! – odament a hűtőhöz, kivett 15 tojást, bacon-t.

- Választhatsz, vagy főnökúr, vagy főnökasszony.

- Akkor inkább főnökasszony.

- Én is úgy gondoltam.

Neki kezdtünk megsütni a tojásokat, bacon-nel. Normális esetben 7 adagot kellett volna készíteni. De ahogyan mondtam. Normális esetben. A miénk nem normális, Niall rengeteget eszik. Mi sem tudjuk hová megy az a sok kaja. Kiraktuk a tányérokra a kaját, felküldtem Harryt a többiekért.

- Na mit ügyeskedtetek? –kérdezte Zayn nevetve.

- Kóstold meg, megtudod. – mosolyogtam, közben összefogtam a hajamat.

Leültünk enni.

- Régen nem ettünk így. Mindenki. Egyszerre. Mint egy család. – szólalt meg Niall.

- Igen. Mindig elfoglalt minket a sok utazás, turné, mindig siettünk.

Miután megettük a kaját. Elfogyott az összes, örülök, hogy ízlett nekik. Úgy véltem ideje lassan hazaindulnom. Mindenki felment a szobájába, csak Harry volt lent.

- Harry! – szóltam hozzá keseredett arccal. – Nekem… lassan kéne mennem.

- Ne még maradj légyszi! Reggelig!

Tehát így alakult, hogy aznap este Harrynél aludtam. Életem legjobb éjszakája volt. Nem kell rosszra gondolni. Nem történt semmi. Ahhoz még túl korai lenne. Reggelig fent voltunk, megpróbáltuk kiélvezni egymás társaságát. Mégis sajnos eljött a búcsú pillanata.

Reggel lett, csalódottan néztük az órát, ami 6ot mutatott.

- Indulnunk kell!- kiabált Louis le a lépcsőről.

Beültünk a kisbuszba, elindultunk mindannyian.

- Van elég kaja az útra?- kérdezte Niall.

- Jaj Niall… Hoztunk rengeteget. Meg különben is a repülőbe lehet kapni kaját. –nyugtattam Niallt.

- Indulhatunk! Minden itt van!- kiabált előre Zayn a sofőrnek.

- Rendben. – jött a válasz egyből.

Hallottuk, ahogy a motor beindult, éreztük, ahogy a busz elindult először lassan, egyre felgyorsult. Furcsa érzés keletkezett bennem. Nem mondanám valami jónak, inkább az a „most 1 hétig elveszítem azokat, akiket szeretek” érzés, egy hatalmas keserű gombóccal a torkomban. 15 perc hosszú volt az út a repülőtérre. Eljött a búcsú pillanata.

Mindenkit végigöleltem, egyedül Harrynél időztem el kicsit.

- Akkor 1 hétre elválunk? – kérdeztem könnyes szemmel.

- Ahogy mondod. – öleltem át, letöröltem a könnyeit, szemébe néztem. – Nyugi! Hamar elszalad ez az egy hét. Minden nap beszélünk. – búcsúzkodtam, és valahogy még az én szemeimből is kicsordult egy- egy könnycsepp.

- Harry. – néztem a szemébe. – Hiányozni fogsz…

- Te is nekem.

„ 10 perc múlva fölszállás, kérjük foglalják el a helyüket!”

Még kaptam egy búcsúcsókot, aztán muszáj volt felszállniuk. Könnyes szemmel néztem a távolodó repülő után. A keserű gombóc a torkomban egyre nagyobb lett, azt hittem megfulladok. Lehajtott fejjel indultam vissza a kollégiumba. Gyorsan átöltöztem a szobámba, lementem a lépcsőre kiülni, ölembe hajtottam a fejemet, gondolkoztam.

Arra eszméltem fel, hogy valaki megsimítja a hátamat. Felnéztem, egy igen ismeretlen lány állt fölöttem. Hosszú, szőke hajjal.

- Mi a baj? – kérdezte, nagyon ismerős volt a hangja.

- Semmi. – tagadtam.

- Ugyan már. Látom, hogy van valami.

- Csak egyszerűen… Most éreztem rá, mennyire rossz érzés egyedül lenni egy hatalmas városban…

- Harryről van szó. Ugye?

- Honnan tudod? – néztem rá gyanakvóan.- Ki vagy te?

- Jaj. Elfelejtettem bemutatkozni. A nevem Caroline AppleBown.

- Igy, ahogy a nevét mondta, már beugrott minden…

- Úr Isten! Az álmomból? Honnan tudtad te azt az egészet? Hogy- hogy létezel. Nem értek semmit. Azt hiszem megbolondultam.

- Nem bolondultál meg. Valóban itt vagyok. És az az álom valóság volt. Mivel kómás állapotban voltál, át tudtad élni újra az életed.

- Micsoda? Kómában voltam?

- Igen, de nem tudom megmagyarázni miért. Én sem nagyon értem ezt az egészet.

- Aha. – ültem, csak néztem magam elé. Teljesen összezavarodtam. Ez hogyan történhetett meg? Ilyenek nem léteznek! Mi lehet Caroline? Az, hogy nem ember az biztos!

- Na most megszakítom a gondolataidat. Először is. Igen, ember vagyok, másodszor azért vagyok itt, hogy segítsek neked.

- Honnan tudod, hogy mire gondoltam?- néztem rá döbbenten, de ő csak megvonta a vállát.

- Gyere be. Akarsz beszélgetni, vagy most hagyjalak itt, később jöjjek vissza?

- Ömm lehet… talán magány jót tesz… most… aztán talán megértem… mi ez az egész. – dadogtam, elindultam fel a szobába olyan arccal, mint aki szellemet látott. Elvégre ki tudja…

Megpróbáltam összeszedni a gondolataimat.

A koncert után, mikor Harry itt aludt nálam, elég érdekeset „álmodtam”. Ha ezt lehet mondani álomnak, de szerintem nem. Újraéltem az egész életemet, születésemtől egészen mostanáig. Mikor felkeltem Harry riadtan nézett rám… már a mentőket akarta hívni, mert azt hitte kómába estem. /És most kiderül, hogy abban is voltam/. Pár nappal később megtaláltam a bőröndömbe anyu levelét, ami bizonyította, hogy az „álom”. Ezek szerint van még egy testvérem Ashley-n kívül, aki ráadásul a legjobb barátnőm volt, Cece., és ő ezt nem tudja. Ja persze, és a szüleim meghaltak. Most meg előjön Caroline, aki az „álomban” mutatta be a saját életemet, mint egy idegenvezető, jah, és persze olvas a gondolataimban. Hát nem nagyszerű? Legszívesebben felhívnám anyut, aki nem is anyu, elmesélném neki… De a leg valószínűbb, hogy kinevet, elküld pszichológushoz, fejemhez vágja, hogy megbolondultam Londonban.

Azt hiszem most eszek, mert éhen halok. Nem reggeliztem még ma. A hűtőben még találtam egy mirelit pizzát. Nem igazán reggelinek való, de kaja az kaja. Gyorsan megsütöttem, bevágtam az egészet.

Hmm. Hol lehet Caroline? Hogyan hívjam őt ide? Nincs meg telefonszáma sem. Bár… Mindegy egy próbát megér.

- C- Caroline!- Itt vagy? – fordultam az ajtóhoz.

- Igen? – szólt a hátam mögül, a balkon irányából.

- Jesszusom. Te?... Ott… Ez hogyan lehetséges? – kaptam a fejemhez, annyira megijedtem, hogy teljesen megszédültem. Ő csak vállat vont. Szép, akkor ezt sem fogom megnyitni.

- Jobban vagy?- kérdezte megérintve a vállamat

- Fogjuk rá, de nem sokkal. De én még mindig nem értem ki vagy te? Hogyan találtál rám. Figyelj, nem vagyok hülye… Egy normális ember nem tudna ilyen észrevétlenül bejönni.

- Majd idővel megtudod… - titokzatoskodott.

- Nem szeretem a titkokat.

- Néha el kell viselni. – kacsintott. Na megyünk vásárolni, vagy nézzünk inkább filmet.

- Hmm… Legyen vásárlás. Jó lenne sétálni a városba.

Elindultunk a városba, rengeteget beszéltünk, Caroline-nak mindent elmondhattam az életemről… /De különös módon tudott is mindenről, komolyan kezdek kételkedni… Ismertük mi egymást valaha is?/

Sikerült vennem egy tök jó pólót, amire teljesen véletlenül akadtam rá., pont az utolsó darab volt belőle, szóval gondolkodás nélkül kaptam fel, vettem meg. Egész hajnali 2ig a városban lógtunk, tehát úgy dőltem be az ágyba, mint a zsák, aludtam.

*1 hét múlva*

Izgatottan pattantam ki az ágyból. Alig vártam ezt a napot, végre hazajönnek a srácok. Alig tudtam éjjel aludni, és így is tele voltam energiával, mint egy kis bomba. Az egész hetem elég gyorsan telt el, de azért nyomasztott az, hogy Harry nincsen velem, azért a telefonon/ skypen a kapcsolattartás nem az igazi. Főleg így, hogy egy óceán választ el minket egymástól. Zakatoló szívvel túrtam fel a szekrényemet, valahogyan nem sikerült eldöntenem mit vegyek fel. 2 óra hosszat cserélgettem a ruháimat, pedig nem vagyok az a pláza cica, szeretek vásárolni, de tök mindegy mi van rajtam, akinek nem tetszik ne nézzen rám. Na ezt most elhagytam, tényleg kicsíptem magam. Egy türkizkék félvállas középhosszúságú koktélruhánál döntöttem, szintén türkizkék magas sarkúval /amiben még meg kell tanulnom járni, mielőtt kimegyek a reptérre, szuper, maradt 4 órám. Az elég lesz?/ Még a hajamat meg kell csinálnom. Először kontyba próbáltam szedni, de sehogy sem sikerült. Egy tincs vagy mindig kicsúszott, vagy bamba lett a konty. Az egyszerű lófarok nem ment az öltözékemhez, szóval azt el is hagytam. Leültem a székbe, megpróbálkoztam befonni az egyik oldalra, és nem is nézett ki rosszul, csak még hiányzott valami, ezért beleraktam, egy kék színű hajpántot. Majd egy halovány smink feltevésével fejeztem be az öltözékemet. Na Harry rám sem fog ismerni, mivel nem vagyok az a tipikus csajos személyiség, tornacipő, farmer, póló.

Megpróbáltam kijutni a konyhába, bár nem sok sikerrel, a magas sarkú miatt akkorát terültem a küszöbön, hogy bevertem az orromat, tüsszögni kezdtem. Ez az én szerencsém. Egyszer veszek fel magas sarkút akkor is terülök egy nagyot.

Indulásig gyakoroltam a járást a cipőben, nyilván majd kint nehezebb lesz, de nem baj, legfeljebb esek egy nagyot ott is.

Időben kiértem a reptérre, leültem a fiúk járatához legközelebbi padra. Nagyon lassan ment az idő, de végre megpillantottam a repülőt, izgatottan vártam, hogy leszálljon. Végre kinyílt az ajtó, elkezdtek kivonulni az utasok. Köztük megpillantottam Zaynt, odarohantam hozzá.

- Szia Zayn! – öleltem meg. – Hol vannak a többiek ?

- Heló! Mindjárt jönnek ők is, csak leragadtak a rajongóknál, de Harry nem tudott hazajönni.

- Mi? Miért? Ugye most csak viccelsz?

- Komolyan mondom. Tényleg USAban maradt. – nézett a szemembe.

Elnézést!! :(

Sziasztok! Szörnyen sajnálom, hogy nem tudtam új részt hozni a hétvégén, de igérem kárpótlásul kaptok extra- extra hosszút :) Remélem minél hamarabb tudom hozni, de az az igazság, hogy nincs igazán ihletem az iráshoz :s És... Lehet, hogy most utállni fogtok, de... szerintem inkább ne hozzak semmit, mintha valami laposat fejit tennék ki :(
                                                                            Tényleg nagyon sajnálom♥♥

3. díjam♥♥

Megkaptam a 3. díjamat :) nagyon köszönöm Nikinek♥

Akinek továbbküldöm:
http://christywith1d.blogspot.hu/ :))

11. fejezet :)) Remek!!!... magyarázkodhatok -.-

Újra egy új résszel jöttem :)) Ami... Hát... hogy is mondjam... nem sikerült, úgy, ahogyan szerettem volna... Na mindegy, remélem azért annyira nem lett lapos :s  /A dal ami a részben van, saját, elnézést a hibákért, eléggé gondban voltam angolra fordításkor/ :DDD  Na jó olvasást!♥

U.I: Légyszi kövessetek be bloglovinon, ha továbbra is szeretnétek értesítést kapni az új részekről :)) xx :http://www.bloglovin.com/blog/8596451/valtsd-valora-az-almodat-en

.....................................................................

- Tudod, elkezdtem kavarni ott egy lánnyal, és elvette tőlem… Egyszer mikor hazaértem csókolózáson kaptam őket. Azóta mikor a szeretteim körébe megy vagy lép, elkap a féltékenység, nem tudok magamon uralkodni. Akaratom ellenére is durván beszélek. Volt már, mikor ez miatt majdnem szétmentünk… De a szerződésnek köszönhetően, ami 3 évig tart, még itt vagyunk. A rajongóinknak nem mutathassuk az igazi képet rólunk, azt hiszik minden rendben van, pedig nincsen, nem értünk mindenbe egyet. Nehéz így…

- Elhiszem… De akkor ez azt jelenti, a szerződés letelése után külön folytatjátok.

- Nem! Dehogy, nagyon nagy csalódás lenne az több millió lánynak… Ezt nem szeretnénk. A One Direction nem lesz a múlté egy ideig…

- Jól van… Akkor megnyugodtam. De akkor tartsátok is a szavatokat. Én nem engedem, hogy szétmenjetek… Olyan jól álltok egymásnak… Ha érted mire gondolok…

- Értem én. – nevetett.

- Tényleg és mi van a Larry Stylinsonnal? Most jutott eszembe…

- Louisnak ott volt Eleanor, nekem pedig még akkoriban Amy, az embereknek még több okuk volt melegnek nevezni bennünket, ráadásul a rajongóink hatalmas feneket kerítettek a dolognak, erre mi nem számítottunk, kerül-fordul jelentek meg rólunk PhotoShoppal készített képek… Sokunkat zavarta a cucc. Főnökeink szépen betiltották, nem folytathattuk…

- Aha, kár érte… Olyan aranyosak voltatok… - viccelődtem, megböktem fél vállal, ő magához húzott, megcsókolt. – Mikor kell indulnod? – túrtam bele göndör fürtjeibe.

- Ráér… Elvégre csak 1 hétre kell bepakolnom.

- Segíthetek? – álltam fel az ágyról, odaléptem a tükörhöz, feltűztem a hajamat…

- Ha akarsz… Hiányozni fogsz…

- Te is nekem… De 1 hét nem a végtelenség, valahogyan kibírjuk.

- Ha átjössz kipróbáljuk, bele férsz -e a bőröndömbe… - gondolkodott…

- Micsoda?- döbbentem le. – És a ruháid?

- Azok minek?… Fontosabb vagy számomra. Jah és megígérted hogy megmutatod a dalaidat. – ölelt át.

- Muszáj?

- ígéret szép szó, ha betartják úgy jó. – mosolygott rám, mélyen a szemembe nézett.- Szeretlek te! Hogy fogok kibírni nélküled annyi időt…

- Ne már! Majd beszélünk. Csak 1 hét… Csak… Mondom én, aki teljesen egyedül lesz ebben a hatalmas városban. – sóhajtottam.

- Megértelek. Cecevel nem beszélsz?

- Én beszélnék, csak ahhoz hozzám kéne szólnia.

- Na akkor a dalokat! – terelte el a témát, talán jól is tette… Újra elkezdtek a könnyek összegyűlni a szemeimben.

- Pillanat.- húztam ki a cipzárt, elkezdtem kotorni.- Fogalmam sincsen hova tettem. – ültem le a talajra, kényelmesebb volt, mint térdelni. – Aha, talán megvan, emlékszem, alul van elrejtve egy zseb… - kezdtem el tapogatni a bőrönd alját. – Megvan! Itt a füzet is. De ez mi?- emeltem ki egy kisebb borítékot. Harry kezébe odaadtam a könyvet, kinyitottam a leragasztott borítékot. Egy levél lapult benne, mellette egy kép, amin egy fiatal nő, és egy kisbaba volt. Mintha láttam már volna valahol, de mégsem. Úgy döntöttem elolvasom a levelet.

„ Kislányom, ha nevezhetlek én így… Elég nehéz ezt elmondanom… de… Na mindegy essünk túl rajta, régóta tudnod kéne a dolgokat, na szóval arról van szó, hogy nem én vagyok az igazi anyukád, most tudom, azt gondolod miért nem szóltam hamarabb, de meg kell értened, nekem ez nehéz… Rettentően fáj, remélem, nem fogsz haragudni miatta, ugyan olyan lesz a kapcsolatunk mint régebben.

                                                                                                                        Puszi: „Anya””

Tehát igaz volt az álom, de az hogyan lehet? Harry szerint kómás állapotba kerültem. Ki lehetett Caroline? Vajon minden igaz? Utána kell járnom mindennek. Anyára nem haragszok, igaz nem ő hozott világra, de akkor is felnevelt, minden szeretetét odaadta nekem. És én… Néha nem is viszonoztam… Rettentően érzem magam… Este felhívom őket, remélem tudok apával is beszélni.

- Te jó ég! Ezek eszméletlen jók…

- Igen?- csillant fel a szemem a mély gondolkozásból. Azért, majd rákérdezek erre a dologra estefelé. – Melyik tetszik a legjobban?

- Diary Cards, nem akarod velünk feldolgozni?

- De, lehet!- virultam tovább…

- Dallamot írunk hozzá most... Megmutatjuk a srácoknak.

- Diktálod a szöveget?

- Igen… Versszakonként. Szall akkor… Első.

„My Shelf deep in search of
I have caught something
highlighted hopefully
This is what I was looking for
but I was wrong
There is an old book,
powder spilling
worn with gold lettering written on Diary“

- Aha...

- Akkor most az átkötés következik. Refrénnel együtt mondom.

„My first writings, old memories
Described with ancient pencil
That was me.
Already no recognize myself 
Completely changed my life

Persons, who meant a lot 
be a blurry, they be gone
I was alone in the wold
me and my decisons
I switched to another ride
I discrading the last
I live in the present
Becouse I plan my life“

- Oké... Tovább mondhatod.- írta le a szöveget mégegyszer magának egy papírra.

 „Appeared old memories..
playd back, as a movie
I done aright?
What did I do wrong?
What been if...?
I always ask these...

That was me, the old me
That was my life, my old life
Just I turned the pages, I found...
Ive changed, I did a lot...
Old diary, old lost myself
Someday I find, I feel that“

- Még 1x átkötés, 2x refrén lenne...

- Értem... Akkor ehhez a dallamhoz mit szólsz? – kérdezte, elkezdte dúdolni, majd énekelni. Ámultan néztem, nem hittem a fülemnek.

- Woáá! Ez fantasztikus! Hogy tudsz ilyen gyorsan kapcsolni a dalszövegekre?

- Megszokás, gyakorlás... 3 éve énekelek, ez már egyszerű...

- Akkor is számomra hihetetlen... Én akárhogy próbálkozok, nem birok írni egy normális dallamot.

- Majd megtanulsz. – mosolygott. – Hány óra van?

- Huhh, 3 elmúlt...

- Éhes vagyok... Dobjunk össze valamit, aztán átmegyünk összepakolni, megpróbállak belegyömöszölni a táskámba. Viszlek magammal.

- Haha! Majd én csinálok neked valamit...Eleinte furcsa lesz, de megéri megkóstolni.

Gyorsan felálltam, kimentem a konyhába, elég kicsi van, de legalább a saját szobánkhoz tartozik... Elég sok édességet/ csokit hoztam, az éppen elég lesz... Na szóval... Kell hozzá piskóta, puding. A pudingot megfőzöm, még van a szekrényben... Nekiálltam, meg is elég gyorsan. Elővettem egy edényt, az alját teleraktam babapiskótával, ráöntöttem egy réteg pudingot, vártam 5 percet ameddig kicsit megsűrűsödött, utána még pakoltam piskótát, banánnal váltakozva, újra egy réteg puding rá. Most jöhet a keverés. Csokidarabok, cukorkák, csupa édes dolgok... Ezt összekeverni vanília ízesítésű pudinggal. Az előbbi az csokis volt, tehát meg kell ezt is főzni,.. Külön tálba bekevertem, ráraktam. Majdnem készen van... Le kell hűteni olyan 20 percig hűtőben, utána mehet rá fagyi, tejszínhab... Imádom. Egyik kedvenc nyalánkságom. Anyu szerint undorító, hogy mindent összekeverek... Egyszer élünk, mindent ki kell próbálni.

- Na hogy állsz? – kérdezte Hazza, mivel újra visszamentem a szobába...

- Még 20 percet kibírsz?

- Melletted bármennyit. – válaszolta, átölelt hátulról, vállára hajtottam a fejemet. A TV-ben éppen valamilyen vígjáték ment, azt néztük...

- 1 hétig nem látjuk egymást. – sóhajtottam.

- Látni látjuk... nyugiii... Skype-n beszélünk, minden este webkamera.

- De az akkor sem az igazi...

- Ajj már! Ha nem hagyod abba a nyavajgást, komolyan mondom...

- Mit csinálsz velem?- nevettem.

- Betapasztom  a szádat az enyémmel... – csikizett meg kicsit, én pedig felvihogtad...

- Ugyan, nem kell ahhoz beszélnem... – néztem rá nagy szemekkel. – Na készen van az uzsonna... – húztam ki kézen fogva a konyhába, de megbotlottam a küszöbön, majdnem elestem, de szerencsére Harry magához húzott, megcsókolt, amitől kissé újra megszédültem.

- Össze ne essél nekem...

- Igyekszem. – fúrtam bele az arcomat a vállába. Pár percig csak álltunk, utána kiszedtem a „furcsaságot“ a hűtőből. Felvágtam, mivel olyan szeletelhető volt, mint a torta.

- Kérsz rá tejszínhabot?

- Aha. Jól néz ki.

- Ilyet sem mondtak még… - nevettem.

- Akkor én most mondok.

Megettük a kaját, aztán elindultunk Harryhez… Őszintén minden álmomban sem gondoltam volna, hogy egyszer az 1D rezidenciában, Harrynek segítek pakolni a turnéra. Még jobb lett volna, ha nem haragudnának rám Cee miatt. Mindegy, nincs semmi olyan, ami tökéletes lenne. Odaértünk.

- Nem várhatlak meg kint?

- NEM!

- De miééért? – durcáskodtam.

Vajon mennyire lenne furcsa, ha elszaladnák? Áh, inkább nem is gondolkozok ilyeneken. Vajon mi lesz, ha Harry nem lesz a közelembe, összefutok Niallal? Vagy Cece mit fog szólni… Niallnak nem mondhatok semmit… Nem lenne korrekt. Vagyis… akkor hazudjak? Nem, nem tehetem. Egyenes ember vagyok, nem szeretek becsapni másokat. Mi lesz most velem?

Minden mindegy alapon hagytam magam berángatni a házba…

- Cece.. – „köszöntem” a kanapén ülő volt barátnőmnek.

- Kelly… - „köszönt” vissza. Na szuper, ezzel vége is a kommunikációnknak. De… legalább a nevemre emlékszik. -.-

Szerencsémre Niallal nem találkoztam. Ezt most le is kopogom. Nem akarom magamat elszólni.

- Húha! Itt aztán nagy a rendetlenség. – néztem körül a szobában.

- Elfelejtettelek figyelmeztetni.

- Keresek farmereket, pólókat.

- Én akkor meg a többi cuccot.

- Oké.

15 perc alatt készen is lettünk, már csak a bőröndbe kellett bepakolni. Én neki is álltam volna, de Harry lefogta a kezeimet.

- Nem! A ruhák maradnak, te jössz velem. Na beleférsz?

- Kérlek ne most! Harry! Sikítani fogok…

- Kibírom. – mosolygott. – Ha nem mész bele magadtól, akkor én teszlek bele.

- Jól van, de ha nem férek el… Békén hagysz.- mondtam, fél lábammal beleléptem a hatalmas bőröndbe. – Te jó ég! – legugoltam…

- Na! Akkor ezek szerint jössz velem!

- Ne viccelj már! A fejem kint van!

- Ah jó! Akkor gyere ki… Majd kibírjuk valahogy. Én elmegyek fürödni. Addig menjél le. Rendelünk pizzát a vacsihoz.

- Oké!

Na ettől féltem… A többiek szeme elé kerülni. De most mit csináljak? Mondjam meg Harrynek, hogy bocsi, de nem megyek le, mert valami furcsa dolgot érzek Niall iránt? Hülyeség… Meg amúgy is, mindjárt elküldene melegebb helyekre… Legyen, aminek lennie kell!

Lent nem volt egyelőre senki, leültem a kanapéra, próbáltam nem feltűnően viselkedni. Kicsit unatkoztam, de inkább az, mint ha elkezdenének kérdezősködni.

- Kelly! – jött mögülem egy igen ismerős hang. Jaj ne! Még csak ez hiányzott. – Úgy érzem beszélnünk, kell.

Sóhajtottam, hátrafordultam, ösztöneim nem csaltak… Niall állt mögöttem. Hirtelen újra belenyilallt a hasamba az, az érdekes érzés… Szinte ugyan az, amit tegnap éreztem.

- Figyelj! Nem tudom, hogyan mondjam el ezt neked. – mondta, leült mellém. – Tudod… Tegnap mikor véletlenül megérintettem a kezedet. Esküszöm nem volt szándékos… csak… mégis… Éreztem valamit, amit még senkinél…

- Jaj! Én nem éreztem semmit… - próbáltam letagadni, de nagyon nehezen…

- Értem. De mit tegyek? Lemertem volna fogadni, te is érezted… Láttam a szemeiden. Láttam, hogy elpirultál. Az, az energia, amit akkor éreztem leírhatatlan…

- Erre nem tudok mit mondani. Kérlek, hagyjuk ezt most.

- Rendben… Azért remélem nem haragszol, hogy ezt közöltem. Azért megölelhetlek? – nézett rám.

- Persze.- sóhajtottam újra, úgy gondoltam ennyi belefér. Nem akarom őt megbántani.

Pár percig elengedtem magam a karjaiba. Hagytam eluralkodni magamon AZ ÉRZÉST /csupa nagybetűvel/.

- Ti meg mit műveltek itt? Kelly megmagyaráznád? – támadott le minket a lépcsőről lejövő Harry. Rögtön égni kezdett az arcom… Szuper most magyarázkodhatok..